Tóbiás és Habakuk

Tóbiás és Habakuk

…Habakuk tegnap eltűnt…

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két kicsi tojáscsibe. Színes műanyag tojás volt a testük; a szárnyuk, tarajuk, csőrük és lábuk pedig színes dekorgumiból készült.

Nagyon színes és kedves figurák voltak, ezért bármelyik kisgyerek csak meglátta, azonnal beleszeretett. Így történt ez kislányommal, Mírával is: rájuk pillantott, kezébe fogta őket, és onnantól kezdve a csibék röpködtek, ide-oda ugráltak, csipogtak és beszélgettek – egyszóval életre keltek.

Gondolkodtunk, tanakodtunk, mi is legyen a nevük – pár pillanat alatt megszületett a két testhezálló név: Tóbiás és Habakuk.

Éppen uszodába készültünk a lányokkal, a tojáscsibék természetesen velünk tartottak. És mivel erős műanyag ragasztóval voltak összeragasztva a darabjaik, (szerencsére) úszni is tudtak. Lebegtek a vízen, lemerültek, forogtak és pörögtek, jó móka volt.

A lányok este itthon folytatták a játékot, nevezetesen azt, hogy Petruc elbújtatta a csibéket, Mirusnak pedig meg kellett találnia – “hideg-meleg”. Legutoljára azonban úgy elbújt Habakuk, hogy nem is találták meg – Petra már nem emlékezett, hogy hová is dugta. Kerestük mindenhol, de Habakuk valószínűleg valahol már az igazak álmát aludta, mert nem jött elő, hiába hívtuk…Hol vagy Habakuk?

Hát most leírom – illetve inkább képekben bemutatom – a születésük történetét, csak egy-két mondatban magyarázva, hogy mire kell odafigyelni a készítése közben.

Ha kicsi gyerekekkel készítjük, segítsünk nekik a ragasztópisztollyal dolgozni, de technokollal is elkészíthető – ez azonban lassabban szárad. Pár napon belül azonban elkészítem a hungarocell verziót is, amit a kisgyerekekkel egyszerűbb lesz kivitelezni.

A végén hurkapálcát is erősíthetünk az aljához, így bábozásra is alkalmas, vagy egyszerűen beszúrható a virágföldbe – de madzagot is erősíthetünk a felső részére, úgy pedig felakasztható.

Azóta megszületett Balambér, a nyúl is, az ő képei is bekerültek a bejegyzés végére.

Úgy gondolom, további szereplők is színre fognak lépni – ezeket is igyekszem sorra bemutatni :)

Kezdjük a hozzávalókkal:

  • műanyag tojások (a KIK-ben találtam 630.-Ft-ért 24 db-os csomagban);
  • dekorgumi (A/4-es méret 120.-Ft);
  • szemek (ezt nagyobb gyöngyökből is meg lehet oldani);
  • kartonpapír (sablonnak);
  • a sablont innen tölthetitek le (PDF-ben).

Eszközök:

  • toll/filctoll;
  • olló (normál és körömvágó is);
  • ragasztópisztoly (technokollal is kipróbáltam, de az nem szárad olyan gyorsan, és sajnos nem is olyan tartós).
Sablon

…ha több állatkát is szeretnénk készíteni, érdemes erősebb kartonból kivágni a sablont…

…válasszuk ki a megfelelő színeket, és rajzoljuk át a dekorgumira a formákat a sablonunk segítségével, majd vágjuk körbe kisollóval…

Ragasztás

…miután kivágtuk a gumiformákat, felragaszthatjuk az összes darabot a tojásra. a technokol lassabban szárad, nekem jobban bevált a ragasztópisztoly használata…

Szemek

…kevés ragasztót használjunk, és jól nyomjuk rá…

Csőr és szakáll

…a csőrt próbáljuk úgy rögzíteni, hogy kicsit nyitva legyen…

Talp és szárnyak

…a talpat tegyük az asztalra, nyomjunk rá egy borsónyi ragasztót, és állítsuk bele a tojást – így később meg tud állni az állatka…

Nyuszi sablonja

…így készült Balambér…

Dekorgumi darabok

..Balambér kiterítve…

Fülek

…kezd hasonlítani?…

Szemek

…vigyázz, már lát Téged!…

Balambér

…már lehet is játszani vele!…

Tanakodás

…hol lehet Habakuk?…

Kellemes Húsvéti készülődést kívánok mindenkinek, és játszatok sokat!

szeszter

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé)

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>